Kevesen tudják, pedig érdemes lenne erre is figyelni, hogy a legtöbb rizsnek sajnos igen magas a szervetlen arzén tartalma. Ennek oka a korábban használt növényvédő szerek, illetve vízzel árasztásos termesztés révén az arzén kioldódása és felszívódása a növényekbe. A mérések arra mutatnak, hogy a rizs arzéntartalma átlagosan tízszerese más növényekének, élelmiszereknek! Akik sok rizst fogyasztanak, azoknál okozhat ez problémát, megbetegedéseket, amelyek közül jellemzőek a szívbetegségek, fejlődési rendellenességek, cukorbetegség és a rák (tüdő és hólyagrák).

Lehet ez ellen valahogy védekezni?

Szerencsére az arzéntartalom a megfelelő elkészítési módokkal csökkenthető. A legjellemzőbb módszer, hogy annyi vízzel főzzük a riszt, amennyit az fel is vesz a főzés során. Bizony ez a legrosszabb az arzén vonatkozásában, mivel így nem tud kimosódni. A legcélszerűbb a főzést megelőző napon a rizst beáztatni 12 órára, és egyértelműen az áztató vizet leönteni róla, majd ezt követően 10-12-szeres mennyiségű vízben főzni, főzés után szűrni. Így az arzéntartalom 80-85 % kiürül a rizsből.

Ezen felül úgy is védekezhetünk, hogy időszakonként huminsavas „kúrát” tartunk, ugyanis ez a komplex képes kiüríteni a szervezetünkből a nem kívánatos nyomelemeket!