Antioxidáns fűszerek - utolsó fázis

 
Élek. Túl az egy hónap tesztelésen ez sokak szerint igen jó eredmény. Pár nap kihagyással sikerült kitartóan megennem-innom a legmagasabb ORAC (antioxidáns) értékű fűszerekből annyit, amennyi állítólag a javasolt adag húszszorosa. A felsorolás az előző beszámolókban megtalálható, ennek linkjeit csatoltam. Tapasztalat. Elsődlegesen az, hogy a legnagyobb boldogság,...
A bejegyzés folytatódik »
 

ORAC antioxidáns kísérlet – második fázis

Kissé szaggatott napokon vagyok túl, amibe ok okozati összefüggéssel egy enyhe nátha beköszönt. Ez egy lendületes és ezzel együtt járó poros takarítással, költözéssel párosult, a beszívott por pedig a padlásról származott,...
A bejegyzés folytatódik »
 

Emberkísérlet - ORAC antioxidánsok

Kíváncsi vagyok és elszánt! Ezen felül eléggé elkötelezett az egészséges életmód felé, így soha nem is próbáltam a dohányzást, évente ha három-négy alkalommal iszom valami alkoholt (vörösbor, nyáron sör), és naponta...
A bejegyzés folytatódik »
 

A gyömbér mellékhatásai

Ahogy korábbi írásaimban jeleztem, igen hatékonynak tartom a gyömbért több gyulladásos, emésztőszervi panasz enyhítésére, gyógyítására. Igen nagy mennyiségben fogyasztom por formájában, egy-egy adagban átlag 10-12 g-ot,...
A bejegyzés folytatódik »
 

Gyömbér az egészségért

Kutatók vizsgálták, hogy a gyömbér fogyasztása valóban megfelel-e az egészségmegőrzési, betegségek elleni állításoknak. Sokan ismerik a gyömbér egyedi ízét az olyan ételekben, amelyeket elég gyakran fogyaszt, például...
A bejegyzés folytatódik »

myhealth

blogavatar

Sok év tapasztalása, amely során értek mélypontok, de mindig felcsillant a lehetőség a kilábalásra. Emlékek, javaslatok, gondolatok másoknak, ha úgy érzik, képesek lehetnek változtatni érdemben az életükön.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

táplálkozás (34),ízület (27),életkor (23),túlsúly (17),fogyókúra (9),fogyás (9),kurkuma (6),gyömbér (5),kollagén (5),chili (4),térd (4),ízületi fájdalom (3),öregedés (3),cayenne bors (3),kapszaicin (3),hipnózis (3),antioxidáns (3),izomépítés (2),glicin (2),emberkísérlet (2),hialuronsav (2),kitartás (2),pulzus (2),rák (2),egészség (2),életmód (2),ízületjavítás (2),harcművészet (2),öregedés ellen (2),protézis (2),fűszerek (2),térd fájdalom (2),koleszterin (2),zselatin (2),szénhidrát (2),mélyalvás (1),hirtelen szívhalál (1),alvási fázisok (1),sportszív (1),szívnagyobbodás (1),REM (1),alakformálás (1),zsákolás (1),pihenés (1),intervallumos edzés (1),változó intenzitású edzés (1),zsírszövet (1),őssejt (1),fájdalom (1),cannabis (1),evés (1),éhség (1),zabálás (1),taurin (1),barna zsír (1),szív (1),aminosav (1),transzhumanizmus (1),cannabis olaj (1),meditáció (1),zöld tea (1),EGCG (1),katechinek (1),kardiológus (1),jóga (1),zsírégetés (1),légzés (1),oxigén felvétel (1),betegek (1),magyar egészségügy (1),egészségügy (1),sport idős korban (1),izmok leépülés (1),szénhidrát mentes (1),nyugalom (1),japán íjászat (1),térdprotézis (1),idősek mozgása (1),egészségesen élni (1),dopping (1),body building (1),bőrrák (1),UV sugárzás (1),melanoma (1),melanin (1),fehér zsír (1),autogen tréning (1),napozás káros hatása (1),izomláz enyhítése (1),regeneráció (1),resveratrol (1),cékla (1),betain (1),izomláz (1),alzheimer (1),relaxáció (1),vas (1),arzén (1),rizs (1),rizs főzés (1),orac számok (1), sport (1), egészség (1),lenmag olaj (1),ízületi gyulladás (1),zsázsa (1),radikális vegánok (1),vízitorma (1),zsázsa csíra (1),d-vitamin (1),arthritis (1), ízület (1),orac (1),sport és a gyerek (1),sport (1),gyerek és edző (1),edzőválasztás (1),identitászavar (1),guru (1),edzés (1),erőnlét (1),ORAC antioxidáns (1),ORAC érték (1),fahéj (1),holtpont (1),futás (1),veganizmus (1),csíra (1),isiász (1),koenzim q10 (1),ülőidegzsába (1),achilles-ín sérülés (1),nyugalmi pulzus (1),tachycardia (1),q10 (1),savófehérje (1),vas bevitel (1),kyudo (1),túlzott vastartalom (1),tejfehérje (1),kazein (1),maximális pulzusszám (1),Listeria monocytogenes (1),útifű maghéj (1),guargumi (1),kurkumin (1),fekete bors (1),mungóbab (1),piperin (1),alginát (1),pektin (1),önvédelem (1),fagyasztott zöldség (1),kvercetin (1),hagyma élettani hatása (1),flavonoid (1),l-karnitin (1),urátkristály (1),gyomorbántalmak csökkentése (1),kemoterápia (1),betegség (1),életmód váltás (1),fejfájás (1),scoville skála (1),gyulladási folyamatok (1),fájdalomcsillapítás (1),túlsúlyos gyerekek (1),korai öregedés (1),arginin (1),atp (1),fáradt gyerekek (1),gyerekek és a sport (1),fájdalom csillapítás (1), (1),sport teljesítmény növelés (1),herpesz (1),egészséges ízületegészségesen idős korban (1),örgedés (1),vesekő (1),komfort zóna (1),lizin (1),zselatin pakolás (1),fogfájás (1),térdízület (1),helyes táplálkozás (1),fehérje (1),víz ivás (1),lecitin (1),agyvitamin (1),gyerek fogyás (1),Szakonyi Dominik (1),akaraterő (1),példakép (1),fogyás hipnózissal (1),önértékelés (1),siker (1),önhipnózis (1),nemivágy (1),libidó (1),izomnövelés (1),motiváció (1),tesztoszteron (1),hisztis gyerek (1),következetes nevelés (1),antioxidánsízületi gyulladás (1),rák ellenes (1),test teszt (1),gyógyhatás (1),hamis hirdetések (1),hamis készítmények (1),gyulladáscsökkentés (1),liposzómális (1),nátrium-glutamát (1),jégdiéta (1),kínai méreg (1),umami (1),kínai étterem szindróma (1),citrát (1),vízivás (1),szűrővizsgálatok (1),higany (1),betegség megelőzés (1),ízület regeneráció (1),térd sérülések (1),mozgás (1),ólom (1),nehézfémek (1),ízületkenés (1),glukozamin (1),cukorbetegség kialakulása (1),cukorbetegség (1),huminsav (1),kadmium (1),térd sérülés (1),core izmok (1),oltásellenesség (1),életkorhigany oltás (1),köszvény (1),nagylábujj (1),görögszéna (1),húgysav (1),génmódosítás (1),GMO növények (1),egészséges csontozat (1),megfelelő testtartás (1),csont ásványi anyag (1),kalcium (1),túlsúlynegatív kalória (1),glükózamin (1),ízület építés (1),gyulladási folyamatok és a rák (1),gyulladások (1),Myofascial Spreading (1),craniosacralis kezelés (1),szegfűszeg (1),holisztikus gyógymódok (1),örök fiatal (1),Solymosi Antal (1),nyújtás (1),vesekő képződés (1),izomlazítás (1),hipnoterapeuta (1),lelki problémák (1),kortalanság (1),gyulladás csökkentés (1),aspartam (1),aszpartam (1),káros az aspartam (1),kollagén és kalcium (1),MSM (1),halkollagén (1),jég az ízületre (1),sérülés hűtése (1),almaecet (1),gyömbér mellékhatásai (1),kondroitin (1),ízületépítés (1),fiatalság megőrzése (1),hialuronsavas injekció (1)