Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Resveratrol – fiatalon tart

Annyi cikk jelenik meg a vörösbor kedvező hatását igazolva, hogy érdemes annak utána nézni, milyen anyagok játszanak ebben szerepet. Az alkohol persze a legkevésbé, bár ennek is minimális fogyasztását kedvezőnek állítják...
A bejegyzés folytatódik »
 

Dopping

Jelen van az élsportban éppúgy, mint azok körében, akik gyorsan akarnak látványos eredményeket elérni. Persze más és más szerekről, hatóanyagokról beszélünk, de a lényeg, hogy azokat a korlátokat lehessen kitolni, feszegetni,...
A bejegyzés folytatódik »
 

A betegek kiszolgáltatottsága

Kísérőként „volt szerencsém” az elmúlt napok során betekinteni a hazai egészségügy ellátó rendszerébe. Egy felülvizsgálatra mentünk, ami természetesen rutin eljárás – lenne. Azonban azok, akik orvosi...
A bejegyzés folytatódik »
 

Fogyás légzéssel

Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy szervezetünk a felvett, vagy raktározott tápanyagból az energia termeléshez oxigént igényel. Ezt egyértelműen a légzés során vesszük magunkhoz, de mennyi is ez valójában? Egy...
A bejegyzés folytatódik »
 

Állóképességi gyakorlatok idősebb felnőtteknek

Ahogy öregszünk, az állóképességünk csökken. Sokaknak nehézséget jelenthet az állóképesség fenntartásához még az egyszerű napi tevékenységek elvégzése is, mint például a lépcsőn való felmenetel, az élelmiszerboltban...
A bejegyzés folytatódik »

myhealth

blogavatar

Sok év tapasztalása, amely során értek mélypontok, de mindig felcsillant a lehetőség a kilábalásra. Emlékek, javaslatok, gondolatok másoknak, ha úgy érzik, képesek lehetnek változtatni érdemben az életükön.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

táplálkozás (37),ízület (27),életkor (24),túlsúly (20),fogyás (11),fogyókúra (10),kurkuma (6),gyömbér (5),kollagén (5),térd (4),chili (4),cayenne bors (3),öregedés (3),antioxidáns (3),hipnózis (3),ízületi fájdalom (3),kapszaicin (3),rák (2),kitartás (2),egészség (2),emberkísérlet (2),görögdinnye (2),glicin (2),izomépítés (2),ízületjavítás (2),protézis (2),pulzus (2),hialuronsav (2),harcművészet (2),térd fájdalom (2),fűszerek (2),kortalanság (2),öregedés ellen (2),koleszterin (2),életmód (2),zselatin (2),szénhidrát (2),cannabis olaj (1),szívnagyobbodás (1),cannabis (1),kardiológus (1),evés (1),taurin (1),hirtelen szívhalál (1),éhség (1),EGCG (1),zabálás (1),fehér zsír (1),barna zsír (1),szív (1),l-karnitin (1),katechinek (1),zöld tea (1),aminosav (1),transzhumanizmus (1),sportszív (1),vas (1),pihenés (1),resveratrol (1),body building (1),dopping (1),cékla (1),betain (1),izomláz enyhítése (1),izomláz (1),alzheimer (1),magyar egészségügy (1),egészségügy (1),sport idős korban (1),izmok leépülés (1),idősek mozgása (1),légzés (1),zsírégetés (1),betegek (1),oxigén felvétel (1),napozás káros hatása (1),UV sugárzás (1),változó intenzitású edzés (1),intervallumos edzés (1),alakformálás (1),őssejt (1),zsírszövet (1),mélyalvás (1),REM (1),zsákolás (1),vas bevitel (1),melanin (1),melanoma (1),bőrrák (1),autogen tréning (1),jóga (1),meditáció (1),relaxáció (1),alvási fázisok (1),nyugalmi pulzus (1),holtpont (1),fahéj (1),ORAC antioxidáns (1),futás (1),erőnlét (1),sport (1),edzés (1),ORAC érték (1),orac (1),lenmag olaj (1),ízületi gyulladás (1),rizs (1),arzén (1),orac számok (1),rizs főzés (1),sport és a gyerek (1),gyerek és edző (1),dinnye vásárlás (1),dinnye (1),kálvária (1),csíkos dinnye (1),jó dinnye (1),dinnye applikáció (1),dinnye címke (1),jegyár visszatérítés (1),késés (1),guru (1),edzőválasztás (1),identitászavar (1),Bezerics Dániel (1),MÁV (1),nagy fogyás (1),d-vitamin (1),arthritis (1),maximális pulzusszám (1),térdprotézis (1),tachycardia (1),Listeria monocytogenes (1),fagyasztott zöldség (1),kvercetin (1),önvédelem (1),achilles-ín sérülés (1),ülőidegzsába (1),kazein (1),tejfehérje (1),savófehérje (1),q10 (1),isiász (1),koenzim q10 (1),hagyma élettani hatása (1),flavonoid (1),veganizmus (1),csíra (1),radikális vegánok (1),zsázsa (1),zsázsa csíra (1),vízitorma (1),mungóbab (1),piperin (1),alginát (1),pektin (1),guargumi (1),útifű maghéj (1),fekete bors (1),kurkumin (1),túlzott vastartalom (1),csont ásványi anyag (1),gyulladáscsökkentés (1),kínai étterem szindróma (1),umami (1),rák ellenes (1),antioxidánsízületi gyulladás (1),gyógyhatás (1),test teszt (1),kínai méreg (1),nátrium-glutamát (1),önértékelés (1),példakép (1),fogyás hipnózissal (1),hisztis gyerek (1),jégdiéta (1),következetes nevelés (1),hamis készítmények (1),hamis hirdetések (1), (1),fájdalom csillapítás (1),fogfájás (1),helyes táplálkozás (1),víz ivás (1),fehérje (1),fejfájás (1),scoville skála (1),arginin (1),korai öregedés (1),atp (1),fájdalomcsillapítás (1),gyomorbántalmak csökkentése (1),kemoterápia (1),akaraterő (1),gyerek fogyás (1),egészséges ízületegészségesen idős korban (1),örök fiatal (1),fiatalság megőrzése (1),zselatin pakolás (1),térdízület (1),betegség (1),életmód váltás (1),ízület regeneráció (1),szénhidrát mentes (1), sport (1), ízület (1), egészség (1),fájdalom (1),egészségesen élni (1),regeneráció (1),gyulladási folyamatok (1),fáradt gyerekek (1),izomnövelés (1),nemivágy (1),motiváció (1),önhipnózis (1),Szakonyi Dominik (1),siker (1),libidó (1),görögszéna (1),túlsúlyos gyerekek (1),gyerekek és a sport (1),lecitin (1),agyvitamin (1),tesztoszteron (1),liposzómális (1),lizin (1),herpesz (1),szűrővizsgálatok (1),higany (1),ólom (1),betegség megelőzés (1),térd sérülések (1),core izmok (1),térd sérülés (1),nehézfémek (1),huminsav (1),glukozamin (1),glükózamin (1),ízületkenés (1),cukorbetegség kialakulása (1),kadmium (1),cukorbetegség (1),megfelelő testtartás (1),egészséges csontozat (1),húgysav (1),nagylábujj (1),urátkristály (1),hialuronsavas injekció (1),nyugalom (1),kyudo (1),köszvény (1),oltásellenesség (1),kalcium (1),mozgás (1),túlsúlynegatív kalória (1),GMO növények (1),életkorhigany oltás (1),génmódosítás (1),ízület építés (1),MSM (1),hipnoterapeuta (1),izomlazítás (1),lelki problémák (1),Solymosi Antal (1),gyulladási folyamatok és a rák (1),gyulladások (1),nyújtás (1),vesekő képződés (1),örgedés (1),sport teljesítmény növelés (1),komfort zóna (1),vesekő (1),vízivás (1),citrát (1),Myofascial Spreading (1),craniosacralis kezelés (1),aszpartam (1),jég az ízületre (1),aspartam (1),káros az aspartam (1),halkollagén (1),kollagén és kalcium (1),sérülés hűtése (1),ízületépítés (1),szegfűszeg (1),holisztikus gyógymódok (1),gyulladás csökkentés (1),gyömbér mellékhatásai (1),kondroitin (1),almaecet (1),japán íjászat (1)