Hosszú évek óta foglalkozom harcművészettel, konkrétan a kyokushin karate irányzattal. Ez a stílus a legkeményebbek közé tartozik a tradicionális harcművészetek között, mert versenyein védőfelszerelés nélküli a full kontakt küzdelem – vagyis leütésre, lerúgásra megy a harc. Ténylegesen a felkészültség, erő dominanciája az, amiben valaki a dobogón végezhet egy-egy bajnokságon.

A kezdők többsége a dojo-kba (edzőtermekbe) azért érkezik, hogy „megtanulja megvédeni magát”. A jelen fiatalok jelentős része ezt úgy gondolja, hogy két-három edzés után már sokkal hatékonyabbá válik, mint társai. Azonban az edzéseken nagyon sok mindent meg kell tanulni, elsősorban a fegyelmet és a kitartást. Ezért hagyják abba olyan sokan, mert nem azonnal lesz belőlük akcióhős, hanem dolgozni, izzadni kell azért, hogy valamiben is előrelépjenek. Hányszor hallottam azt is egy új tanítványtól, hogy mikorra lehet belőle fekete öves mester? Két edzés után már arról álmodozik, hogy az ő derekát is a fekete öv díszíti…

Vannak olyan „mesterek”, akik hétvégi tanfolyamokat hirdetnek, ahol bárki megtanulhatja megvédeni önmagát. Gyorstalpaló karate, hasonló azokhoz a „gyógyítást” biztosító oktatásokhoz, ahol egy szombat-vasárnapi „tanulást” követően már betegeket gyógyíthat valaki – nem nevezném nevén ezeket a technikákat. Az önvédelmet ugyanígy lehetetlen felépíteni valakiben is pár nap alatt! Első az az önbizalom, amely már önmagában részleges biztonságot jelent, ez pedig alig van meg azokban, akik saját védelmük érdekében egyéb eszközöket, információkat, technikákat keresnek. Korábbi tapasztalataik igazolták részleges kiszolgáltatottságukat, így félelmeikre is megoldást keresnek. Egy pszichológus is igen hosszú ideig foglalkozik egy pácienssel, mire bizonyos félelmeket törölni képes! Az edzők többsége csak fizikálisan készíti fel a tanítványt, ez sok támadási szituációban kevésnek bizonyul, főleg ha a támadó erősebb, nagyobb.

Aki fizikailag támad, az már valamilyen gyakorlatot szerzett, erre támaszkodik, mondhatjuk azt is, hogy rutinja van, lehet. Ezzel szemben csak az segíthet, ha valaki a hasonló helyzeteket szituációs gyakorlatok során megtapasztalja, vagyis irányított, illetve szabad küzdelemben kipróbálja magát! Aki nem érezte még, hogy milyen az, ha valakit úgy „hasba ütnek”, hogy a rekeszizom görcstől fél percig nem kap levegőt, az egy ilyen helyzetben halálfélelemmel leblokkol. Tehát az önbizalomhoz szükséges elsajátítani a fájdalomtűrést is, hogy egy-egy „beszedett” ütésre, rúgásra továbbra is reagálni tudjon a védekező fél. És mindezt követi a hatékonyság, hogy tudjuk azt, hova kell ütnünk, rúgnunk, hogy az megfelelő hatású sérülést okozzon. A hatékonyság egy anatómiai ismeret, amihez még társul a gyorsaság és az erő is!

Aki életében nem ütött, nem rúgott meg mást, az még attól is fél, hogy túlzott sérülést okoz, így ez az érzet is bénítóan hat sokakra.

A fentiek alapján sajnos el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy egy gyakorlatlan ember egy hétvégi önvédelmi kurzuson legyőzhetetlen hőssé válik. Évek kellenek ahhoz, hogy valaki megtanuljon jól ütni, illetve úgy rúgni, hogy legalább az egyensúlyát meg tudja tartani. Akinek ehhez nincs türelme, azok keressenek fel egy önvédelmi eszközöket forgalmazó üzletet, és ott szerelkezzenek fel megfelelő „fegyverekkel”.