Általában örök harc. A szeretet révén gyermekünknek mindig örömet szeretnénk szerezni, így ők ezt megszokva ösztönből elvárásokat támasztanak velünk, szüleikkel szemben. Nem ismerik és nincsenek tisztában a lehetőségekkel, így az első szavak megjelenésével apát is szívesen késztetik, hogy például ugorjon fel egy fa tetejére. A tárgyak, amelyek körülveszik őket, főleg egy üzletben, olyan vonzerőt jelentenek, aminek nem tudnak, nem akarnak ellenállni. Játék, étel, kisautó, fagylalt és így tovább, a lényeg, hogy minden hazavihető, birtokolható, megehető legyen. A szülő eleinte a kérések zömét igyekszik teljesíteni, majd a visszautasítások idővel sírásba, követelésbe fordulnak, illetve földhöz verő hisztibe. A gyerek el akarja érni a korlátok feszegetésével a célját, felméri, hogy milyen út vezet az akarat érvényesítéséhez. Apa, anya előbb utóbb megelégelő a bömbölést, és vagy üvölt, vagy béketűrően megveszi a kívánt dolgot – de akkor most már csend legyen – címszóval.

Ez az eredménytudat beivódik, a szülő fáradt arra, hogy még csemetéjével is harcoljon, inkább enged valamilyen formában. Ez a későbbiekben üt vissza nagyon keményen! A kis célok eléréséhez indukált bőgések persze iskolás korban már nem megfelelőek – bár néha belefér -, de tudatosabb, rafináltabb módszerek következnek.

Ez az eredménytudat beivódik, a szülő fáradt arra, hogy még csemetéjével is harcoljon, inkább enged valamilyen formában. Ez a későbbiekben üt vissza nagyon keményen! A kis célok eléréséhez indukált bőgések persze iskolás korban már nem megfelelőek – bár néha belefér -, de tudatosabb, rafináltabb módszerek következnek.

Jó példa erre a délutáni foglalkozások alóli kibújási szándék. Az előrelátó szülő szeretné, ha a gyermeke a fejlődése érdekében különórára, sportolni járjon, ez pedig időt vesz el a játéktól, tv előtt heveréstől. A lazítás szándéka természetesen a felnőttekben is meg van, de a gyerekek esetében a jövőtervezés ebből abszolút hiányzik. Ők szinte csak a mának élnek, jelentős többségüknek elképzelése nincs a valós életről, amit sem az iskola, sem a szülő nem képes reálisan bemutatni. A holnap megfoghatatlan, a ma kihagyott játék pedig végtelenül elkeserítő tud lenni.

Szerencsére sok szülő képes következetes lenni! Látom én is bőven tanítványaim esetében, és hálás vagyok a szülőknek, hogy gyerekeik érdekében túllépnek az adott edzés előtti nyavalygáson, siránkozáson – fáj, unom, nincs kedvem, tanulni kell, stb. érveken.

A próbálkozás gyakori, azonban az a szülő, aki türelmes, képes a gyerek érdekeit fiának, lányának érdemben elmagyarázni – nyugodt, kedves hangon, érvekkel -, az a szülő idővel egyre kevesebb ellenállással találkozik. A jutalmazás persze fontos, a következetesség eredményességéért a gyereket díjazni kell, így a késztetés tartós marad.

Szeretem hozni a saját példáim, mivel ez is bevált, fiam esetében következzen a sport iránti szeretet felépítése:

8-9 évesen a fiam nem keveset tespedt a számítógép, konzol játék előtt, és bár minden nap mentünk játszótérre, uszodába, a tartós sportterhelést nem igazán kedvelte. Megkapott mindent, a szem-szájnak ingere szerint teljesítve, és ezért sok ellenszolgáltatást nem vártam. Azonban sportolóként ez kissé nehezményezetté vált részemről, és egy éles irányváltás következett. Szelíden, szép nyugodtan átbeszélve elmondtam neki, hogy holnaptóól nincs semmi (!!), amiért ne kellene megdolgoznia. Tágra meredt szemek fogadták a bejelentésem, és a teljesítmény elvárásra még pár könnycsepp is megjelent. A feltételrendszer arról szólt, hogy száz fekvőtámasz, száz felülés, száz guggolás, 20 emeletre felfutás – 100-100 forintot jelenthet számára. Ekkor egyszerre a fiam legfeljebb 10-15 fekvőtámaszt tudott megcsinálni, így teljesíthetetlennek érezte ezt a követelményt. Elmondtam neki, hogy részletekben is megcsinálhatja, véletlenül sem kell egyben, és én megbízom benne (!!), hogy annyit fog mondani, amennyit ténylegesen megcsinált. Az első héten a fizetség átlag 150-200 forint volt naponta, ami bizony két hónap után 600-800 forintot ért el! Észrevette magán, hogy izmosodik, fejlődik, és 9 évesen (!) edzéstervet készített magának! Pár hónap után már nem is a pénz számított, hanem a teljesítmény öröme! Hozzáteszem, a fiam ezt követően a Testnevelési Egyetemen végzett...

A fenti soroknak is egy a lényege: a türelem, kedvesség és a következetesség! A gyerekünkben tudatosítani kell a szeretetet részünkről, és azt, hogy az elvárásaink az ő érdekében történnek. Lehetőleg ne édességgel, üres kalóriákkal jutalmazzunk, azzal csak kárt okozunk. Olyan formában fogjuk a kezét, és vezessük a céljai felé, amiben előbb-utóbb ő is megértő partner lesz.