Hogyha valaki „sportra adja a fejét”, akkor eleinte feltétlenül próbál megfelelő szakembert választani ahhoz, hogy bevezesse egy adott sportág rejtelmeibe. Az elvárások különbözőek lehetnek, az önfejlesztésen, formában tartáson túl lehetséges, hogy versenyeredményeket is el akar érni a sportoló. Itt már történhet szétválasztás, mivel ezzel a titulussal – sportoló – általában azt határozzuk meg, aki versenyeken is megméretteti magát, a „hobbi sportoló” pedig saját örömére, egyéni céljai érdekében izzad (jó esetben!) az edzések során.

A leggyakoribb, és ez a szerencsés, ha valaki már gyerekkorában levisznek egy edzőterembe, pályára, és fiatalon szerettetik meg a rendszeres mozgást. A címet pont ezért választottam, mert az edző szerepe ekkor értékelődik fel igazán! A gyerekek még nem saját akaratukból választanak edzőt, gyakran sportágat sem, hanem a szülő ambíciója hat a jövőjük kivetítésében. Nem ritka, hogy ezt a választást az aktuális sportsikerek alapozzák meg, illetve a sikeres sportolók lehetséges későbbi jövedelmei.

A gyerekek többsége szeret mozogni, de már egyre kevésbé viselik el, ha korlátok közé akarják szorítani őket, vagy elvárásokat támasztanak velük szemben. Az internet és konzol játékok révén önálló világot alakítanak ki már nagyon korán, szinte óvodás korban, és ebből elég nehezen szakadnak ki, mivel ott az ujjak mozgatásán túl alig van nehezebb izommunka. Egy sportágon belül azonban tényleges elvárások vannak, teljesítmény, aminek meg kell felelni! Ezért az edző feladata, hogy képes legyen inspirálni, megszerettetni a mozgást, sportágat a gyerekkel. Hány szülő élte át azt, hogy a kiválasztott – gyakran közös akarattal, bevonva a gyereket – sportág első edzését követően hatalmas sírás, hiszti követi a második edzésre való készülődést, mivel a gyerek nem akar menni! Ennek oka, hogy a csapat elsőre nem fogadta be, idegennek érzi magát (fél), túl fáradt lett a mozgástól, nem foglalkoztak vele kedvesen (!). Az utóbbi talán a legfontosabb! Az edzőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a gyerekek egy új (összeszokott) közösségbe félelemmel, tartózkodóan állnak be, és ezt az időszakot kiemelt figyelemmel kell segítenie az edzőnek. Ez nem kivételezést jelent, hanem azt a figyelmet, amit a gyerek magáénak érez, támasznak tekinti az edzőt, ezzel a bizalommal a félelme elmúlhat a többiekkel szemben. Ismétlem, a kezdeti kivételezés nem mehet a teljesítmény rovására, azonban a teljesítményt mindig az adott kicsi képességeihez, erőnlétéhez kell szabni. A kezdő soha, vagy csak nagyon ritkán képes arra, hogy a haladókkal azonos munkát végezzen, bőven kell időt hagyni a felzárkózásához, és ebben a külön dicséret, kedves és segítő szavak jelentősége hatalmas! Természetesen a dicséret az évek múlásával is az egyik legmotiválóbb tényező, a szidás, kényszerítés csak ellenállást, makacsságot szül. Az a gyerek, aki egy eredményét követően a többiek előtt dicséretet kapott, önmagát serkenti, hogy ezt a kiemelt figyelmet legközelebb is elérje. Ezzel az önmotivációt tudjuk kiépíteni! Még így is vannak időszakok, napok, amikor nehezen indul el edzésre a gyerek, talán néha a sírás is előjön, de az edzésen már feloldódik, és a végén elégedetten megy haza, mesélve a szóülőknek az élményeit. Elértünk egy igen fontos részhez! Mi a gyerek reakciója az edzés után?

Hogyha a szülőnek a nyakába borul zokogva, amikor érte mennek, és könyörög, hogy többet ide ne jöjjenek, akkor kétségtelen, hogy nem sikerült megtalálni a megfelelő sportágat, edzőt. Azonban ha hazafelé az élményeit taglalja, boldog, hogy dicséretet kapott, akkor számíthatunk arra, hogy legközelebb is szívesen megy a csapatba mozogni. Örüljünk vele, dicsérjük meg mi is, és beszéljünk az edzővel, hogy mivel biztathatjuk még jobban a gyermekünket, hogy még elkötelezettebb legyen a jövendő sikerek érdekében.

Sajnos sokszor van olyan, amikor a szülő akar diktálni, hogy szerinte mi felel meg a gyerekének. Ő akarja meghatározni az edzőnek, hogy mit csináljon, hogy kommunikáljon gyerekével, illetve milyen célokat tűzhet ki számára. Tapasztalatból mondom (írom), hogy a gyakorlott edző pár mozdulatból, látott hozzáállásból meg tudja mondani, hogy az adott kezdő (haladó) mire lehet képes, ezen túl, ha fejlődni szeretne, ahhoz milyen edzésmunkát kell (kellene) végeznie. Esetemben arra is tettem sokszor javaslatot, hogy a táplálkozás részleges megváltoztatása csökkentheti a testtömeget a könnyebb mozgás érdekében. Ekkor azonban gyakran ellenállással találkoztam. A gyerekeket kényezteti a szülő, nagyszülő, aminek alapjai az édességek, így a hajlam alapján pillanatok alatt rakódik le a súlyfelesleg. A túlsúlyos gyerek még tartózkodóbb, nehezebben veszi fel egy edzés ritmusát, teljesítmény elvárását, és a többieket nem szabad hozzá – képességeihez – igazítani. A szülők gyakran úgy hozzák le a túlsúlyos gyerekeket edzésre, hogy kell a mozgás, majd lefogynak a sport segítségével. Hát ez gyakran álom marad, mert a heti két-három edzés (1-1,5 óra) ehhez nagyon kevés, főleg, ha a fáradt gyerek otthon (autóban) azonnal „kétpofára” tömi magába a gyors felszívódású szénhidrátok tömegét – édesség, sütemény, cukros üdítők.

A lényeg mégis az, hogy egy-egy sportág esetében, ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk megszeresse a mozgást, esetleg eredményeket érjen el, akkor ezt komplexen kezeljük. Figyeljünk rá, dicsérjük, hallgassuk meg élményeit, illetve a sportág elvárásai szerint igyekezzünk kialakítani az egészséges étkezést.

A következő cikkben az „öntudatos” felnőtt és edző kapcsolatát vetíteném ki.