Olyan sportágban vagyok már közel 40 éve, ahol viszonylag gyakoriak a sportsérülések. A kyokushin karate edzései, küzdelmei során előfordul izom, ízület sérülés. Azonban nem kell ezt a kört így leszűkíteni, hiszen egy futás során, ha valaki rosszul lép, máris „kifordul” a bokája, amit érdemes lenne azonnal ellátni. Gyerekként ezt nem vettük annyira komolyan, sőt, a tornatanárok is azzal biztattak, hogy rá kell dolgozni, és akkor hamar elmúlik. Ez egy bizonyos kor után már nem olyan gyors folyamat – egyébként sem tudhatjuk, hogy valójában mennyire súlyos az adott sérülés -, így fontos lenne a tudatos kezelés, a sérülés mielőbbi ellátása.

ízület túlsúly sérülés hűtése jég az ízületre

A leggyakoribb az izomhúzódás, ez szerencsére viszonylag hamar rendbe hozható. Az ízületek esetében azonban fennáll a veszélye a tartószalagok részleges szakadásának, amit csak szakorvos tud megállapítani, visszaigazolni. A szakadásra utal, ha a hirtelen fájdalom elmúltával is lazának, könnyen kimozdulónak érezzük az adott ízületi részt: térd, csukló, könyök, váll. Egyértelmű, hogy ebben az esetben keressünk fel egy ortopéd orvost, aki a pontos diagnózis felállításával meghatározza a gyógymódot. Sajnos nem ritka, hogy a sportpályafutás folytatása érdekében műtétre is sor kerülhet. A sportközvetítések során - tenisz, amerikai foci, kosárlabda – láthatjuk, hogy a sérült játékos fájdalmát azonnal jeges zacskókkal csillapítják!

Mi a helyes eljárás?

A sérülés azonnali és szúró, mozgást akadályozó fájdalommal jelez. Amennyiben ezt nem vesszük figyelembe, és „rádolgozunk”, azt kockáztatjuk, hogy hónapokra abba kell hagynunk sportágunkat! A legjobb, ha edzőteremben történik a sérülés, akkor az adott részt azonnal lehűtjük! Erre a legjobb a tört jég zacskóban, ami rásimul a sérült felületre. Ezt a hűtést lehetőleg vékony ruhafelületen keresztül végezzük. 10-15 perces időtartamig hűtsük a sérült részt, ami napi 6-8 alkalommal ismételhető Javasolt lehet a hűtőmasszázs is, amikor a tört jéggel óvatos mozdulatokkal masszírozzuk a problémás részt. Ez is hatékony és gyorsítja a gyógyulást. Otthoni balesetek esetén a fagyasztóból kivett zöldborsó simul rá legjobban a sérült felületre, én is ezt használom a leggyakrabban. Hogyha elkerülhetetlen a sérült rész mozgatása, akkor érdemes a gyógyulási időszakban pólyával, speciális ízület tartó rögzítőkkel védeni.

A további gyógyulás érdekében érdemes a gyógykezelésről orvossal, szakorvossal konzultálni. A fájdalomcsillapítók, krémek csak a tüneteket szüntetik meg, a fájdalmat kiváltó okot nem!

ízület túlsúly sérülés hűtése jég az ízületre